|
 |
|
Ünnepi köszöntő
Mikulást már igen, de az évet még nem búcsúztattuk el. Sőt, az ünnepek legszebb pillanatai, a családi együttlétek harmóniái, a gyerekek és felnőttek közös öröme még néhány napot várat magára.
Az adventi díszek már kigyúltak, és van még egy gyertya a koszorún, mely meggyújtásáig szorgos munkával telnek napjaink. Nem volt egyszerű ez az év, ám a nehézségek ellenére Társaságunk mégis fejlődött, gyarapodott, mind termékkínálatban, szellemi értékekben, tárgyi eszközökben, partneri együttműködésben egyaránt.
Az ünnep pillanatai előtt megállva szeretnék ezúton köszönetet mondani kollegáimnak, munkatársaimnak, minden kedves vevőnknek, külsős munkatársaknak, beszállítóinknak és a Cégünket segítő szervezeteknek, hogy kitartottak mellettünk, megrendeléseikkel bizalmat szavaztak nekünk, szállításaik során pontosan teljesítettek, elképzeléseik megvalósításához bennünket választottak.
Békés, áldott, örömteli ünnepeket, Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves munkatársnak, vevőnknek, olvasónknak!
Pásztor Róbert ügyvezető
|
 |
|
Karácsonyi történet
Betlehemi jászol
A karácsonyi esemény legbeszédesebb szimbóluma a jászol, melynek története hosszú évekre nyúlik vissza.
A ferences rend megalapítója, Assisi Szent Ferenc 1222 karácsonyán Betlehembe járt. A püspökre olyan nagy hatással volt a karácsonyi liturgia, hogy hazatérvén a pápához fordult engedélyért, hogy a következő esztendőben ő is hasonlóképpen ünnepelhesse meg a karácsonyt. Szent Ferenc egy barlangot béleltetett ki szalmával, ahová jászlat állított, élő állatokkal és ott tartotta prédikációját a híveknek.
Az első igazi jászlat azonban Arnolfo di Cambio készítette 1283-ban Rómában a Santa Maria Maggiore bazilikában.
Az ötlet aztán gyorsan terjedt az európai városokban. Sok jászol a főszereplőket kiegészítve hétköznapi jeleneteket, mesterségeket is bemutatott. A hagyományos betlehemben a Szent Családon kívül a pásztorok, a háromkirályok és az angyalok is jelen vannak.
Hazánkban is elterjedt szokás a betlehemezés, amelyet december 24-e délutánján játszanak. Ezen a napon felidézik Jézus születésének körülményeit a Bibliából ismertek szerint.
Eleinte felnőtt férfiak elevenítették meg a történetet, az elmúlt esztendőkben már kisfiúk játsszák. A játék végén jókívánságokkal búcsúznak el a háziaktól, akik köszönetképpen megajándékozzák őket.
Karácsony a világ más tájain
Amerika: Ahány etnikum van Amerikában annyi féle képpen ünneplik a karácsonyt. De azért vannak közös szokások is. Például egész decemberben énekelve járnak házról házra a gyerekek, és mindenütt ünnepi módon vendégelik vagy megajándékozzák őket. Csaknem minden házban színes kis égőkkel megvilágított karácsonyfa áll. Az ajándékot úgy kapják a gyerekek hogy harisnyájukat vagy cipőjüket tölti meg a Mikulás.
bővebben »» |
 |
Ünnepi idézet
Honnan való az idézet? A helyes beküldők között, melyet a valoczikati@laune.hu -ra várunk két színházi jegyet sorsolunk ki januárban a Szigligeti Színház előadására.
13. fejezet
1 Ha embereknek, sőt angyaloknak nyelvén szólnék is, de szeretet nincsen bennem, olyanná váltam, mint a visszhangzó gongütés vagy a megzendülő cintányér. 2És ha van is próféciám, s ha átlátok minden titkot és minden tudást, és ha olyan teljes hitem van is, hogy hegyeket mozdíthatok el, de szeretet nincsen bennem, senki vagyok. 3És ha szétosztom is teljes vagyonomat, és a testemet tűz martalékául szánom is, de szeretet nincsen bennem, semmit sem nyerek vele.
4A szeretet türelmes, jóságos a szeretet, nem irigy, 111 nem kérkedik, nem fuval-kodik fel, 5nem viselkedik illetlenül, nem keresi a maga javát, nem lobban haragra, nem tartja számon a rosszat, 6nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal; 7mindent elvisel, mindig bizakodik, mindent remél, mindent eltűr.
8A szeretet soha nem merül ki - de legyen szó akár prófétálásról, eltörlik majd, akár nyelveken szólásról, meg fog szűnni, akár tudásról, semmivé lesz.
9Mert csak töredékesen jutunk ismeretre, s amit prófétálunk, csak részleges -
10de amikor eljön a tökéletes, megszűnik a töredékes. |
 |
Karácsonyi ötletek
Ajándék és dekorációs ötletek képekben

|
Karácsonyi ételek, italok
Néhány javaslat a karácsonyi ünnepekhez:
1./ Baconbe göngyölt csirkemell aszalt szilvával, sörös csülök
2./ Tiszai halászlé - vacsora az ünnepek előtt után: kocsonya hússal, hús nélkül
3./ Töltött karaj currys tésztában
4./ Sajtos bundában sült halfilé
5./ Karácsonyi mézeskalács
6./ Beiglik ízlés szerint: mákos, meggyes, túrós, szilvás, gesztenyés
Gyertyafényes vacsora
6./ Gesztenyével töltött pulyka az ünnepi asztalra
vagy Babérba göngyölt lazac Csokoládés fondu desszerttel
ITALOK
Forralt csokoládé – forralt bor
Mirza mama tojáslikőrje
Baileys házilag
Farizeus kávé különlegesség
Krém whisky
Vaníliás tejeskávé
/receptekkel kapcsolatos kérdéseivel forduljon valoczikati@laune.hu-ra, szívesen megküldi a kért recepteket/
|
 |
Vásárlási tippek! Férfiaknak nőkről
Milyen jó lenne kedves férfiak, ha rendelkeznének azon képességgel, melyet Mel Gibson alakít a” Mi kell a nőknek?” c. filmben – tudniillik mire vágyik, mit gondol a Nő?!
1./ Nézze meg titkon az eddig használt kedvenc PARFÜMJÉT! - ha már fogytán a választék, akkor ne gondolkodjék, cselekedjen! Irány a drogéria. Néhány ismert márkát, és nőies illatot ajánlok figyelmébe! Givenchy, Nina Ricci, Naomi Capbell, Sabratini, de vigyázat, a parfüm olyan Jószág, amely a használóján mutatkozik meg leginkább. Hiszen mindenkin másképp hat, épp ezért megkülönböztetünk: fej, és szív illatot, ezért szokták a nők kipróbálni a parfümöt, mert mindenkinél másképp, más illatot eredményez.
2./ ÉKSZER
Minden nő örül egy szépen becsomagolt, ízléses, ezüst, arany ékszernek. Legyen az gyűrű, fülbevaló, karkötő a NŐ imádja ékesíteni, díszíteni magát, ezért ha ismeri párja, kedvese ízlését, - ezüst, vagy arany? - ne habozzon, lepje meg szeretett hölgyet egy csodás ékkel!
3./ Könyv, vásárlási utalvány - miért utalvány, és miért nem könyv? Természetesen, ha Ön ismeri kedvese olvasási szokásait, - mit szeret? – irodalom, történelem, filozófia, ezotéria, gasztronómia, önismeret, - milyen témakörökben válogat, lepje meg egy nagyon szép karácsonyi könyvvel. Ha nem biztos a sikerben az utalványnak is örülni fog a kedves, hiszen így kedvére válogathat.
4./ Nők háztartási munkáinak könnyítéséhez bármilyen műszaki cikk segítséget jelenthet. Legyen az dagasztó, keverőgép, mixer, mikrohullámú sütő, mosogatógép, árától függetlenül a praktikum szemével örömet szerezhet feleségnek, kedvesnek.
5./ Kényeztető masszázs, fitness bérlet ismét a szeretett hölgy megismerésén alapul. Bárhogy is legyen, ma már különböző szalonok kínálnak nőknek – férfiaknak masszázst, felüdülést, relaxációt kínáló kényeztető, pihentető szolgáltatást. A fitness, vagy valamilyen sportbérlet ajándékozása azért szerezhet örömet, mert a már régóta tervezett kondíció, fittség megteremtése érdekében kiváló alkalom adódhat egy-egy bérlet megvásárlása.
6./ És ami mindkettőjüknek öröm lehet, - szexi fehérnemű - vásárlása hölgyeknek. |
 |
Egy Klasszikus MESE
Miért hívjuk fel erre a figyelmet? Az ünnepek a varázslatról, egymásra való odafigyelésről, beszélgetésekről, apró örömökről, ajándékozásról szólnak. Természetes, hogy ebben a különböző életkorú gyermekek is beletartoznak. Sőt, ha Ön szülő, talán elsődleges számára, hogy karácsonykor elsőként gyermekét lepje meg valamivel.
Ünnepekkor mi felnőttek is egy kicsit gyerekké változunk. Őrizzünk meg ebből a játékos, gyermeki énből egy darabkát az év többi napjára is!
bővebben »»
|
 |
Gyermekszemek
Nézz meg egy gyermekszemet, s meglátod benne a sorsát!
Látod, hogy nyugodt, elégedett, riadt, félénk, éhes, boldog, kiegyensúlyozott, vidám, szomorú, elkényeztetett, elhagyatott gyermekről van szó. Nézd meg az arcát, s a benne rejtőző mosoly eddigi kis életének minden rezzenését elárulja. Milyen lehet a boldog gyermek? Szeretetteljes légkör, a vele való törődés apró kis jelei hatják át mindennapját, reggelijét, uzsonnáját és vacsoráját gondoskodó kezek készítik. Korán reggeli puszival ébred és este jó-éjt -tel, gyengéd öleléssel fekszik, jobbján kedvenc játéka, balján az álommanó legújabb mesetündére röppen vigyázni nyugodalmát. Apa és anya óvják léptét, testvére édes civódása és szeretete tölti be napjait. Lehet azt mondani, hogy körülötte forog a világ?
Igen, kezdetben és később is, ahogy a napi események átalakulnak az iskolai feladatok harcterévé, a megoldandó feladatok csatamezejévé, ahol a család, mint mezőnyjátékos, a gyermek, mint ifjú csatár rúgja labdáit kapura. S ha néha szabálytalan játékot játszik, megfedik, megóvják, hogy tanulja az élet szokás- és normarendszerét. Néha láthatatlan falakba ütközik, de egyre erősödő egyénisége és szüleitől örökölt problémamegoldó képessége segít lebontani a láthatatlan falakat. Úgy nő a gyermek, a szülői nevelgetés közepette, mint jó sas fióka, kit néhány hetes etetés után kidobnak fészkéből: repülj fiókám! – s ha túl alacsonyan szállna, mielőtt becsapódna, a szülők alá ereszkednek, felfogják esését., hogy aztán hosszas reptetés után önálló szárnyra ereszkedjen.
De mit teszünk, ha boldogtalan gyermeket látunk? Szemében nem nevetés, de sírás bujkál, ha nincs kinek emelnie két kezét, ki átfogja, megölelje és megvigasztalja? Meglátod maszatos arcát, bánatos szemét, éhes száját, vagy kéregető két kezét? Mit teszel? Szótlan elmégy mellette, vagy lehajtott fejjel kis pénzt, vagy elemózsiát teszel tenyerébe, szégyellve magad: többre nem tellett? Ki készít nekik uzsonnát, ki reggelit, s vajon élete folyamán kap – e valaha jó éjt puszit? Kihez fordulhat, ha éhes, ha elesett? A csapatjátékosok között bizony nincs összhang, az utca színterén a gyorsabb, erősebb arat győzelmet. Vajon- e gyermek a haragon, bánaton kívül kap-e valakitől szeretetet? Milyen szárnyai lesznek és milyen gondolkodással nő fel?
De mi közünk mindehhez? Egy gyermekkézbe rejtett százas, egy darabka kenyér elnyomja a még létező lelkiismeretet….
|
 |
Zenei válogatások
Hol hallgathat meg énekeket, zenéket, legszebb dalokat az ünnepekkor?
Ebből gyűjtöttünk egy pár ötletet.
|
 |
Örömteli ünnepek, kikapcsolódás, élmények
Szilveszteri tippek
Garden Hotel**** Wellness és Konferencia
Karácsonyi csomagajánlat tájékoztató
Karácsonyra vonatkozó csomagajánlataink 2010. december 23. és 2010. december 28. között vehetők igénybe
2, 3 illetve 4 éjszakára.
A csomag tartalma:
Szállás büféreggelivel
Félpanzió
Érkezéskor üdvözlő ital
1 alkalommal 25 perces masszázs
Karácsonyi pillanatok: 24-én szegfűszeges forralt bor vagy forrócsokoládé, mézes sütemény és beigli kóstolás a szálloda bárjában.
A szálloda wellness centrumának használata. (úszómedence, élménymedence, jakuzzi, aroma, finn, infra szauna és gőzkabin, kondicionáló terem).
Classic egyágyas szobában: 38 900 Ft / fő / 2 éj
49 900 Ft / fő / 3 éj
58 900 Ft / fő / 4 éj
Classic kétágyas szobában: 31 900 Ft / fő / 2 éj
41 900 Ft / fő / 3 éj
51 900 Ft / fő / 4 éj
Idegenforgalmi adó (18 éves kortól): 200 Ft/fő/éj
Gyermekek kedvezmény: 0-4 éves korig grátisz
4-10 éves korig 50 %
A csomaghoz választható masszázsok: frissítő masszázs, mentás lábfürdő, aroma, testradír, fejmasszázs.
Superior felár: 2.000 Ft/fő/éj
bővebben »» |
 |
|