Termékek közötti navigáció:
jobbra (->) és balra (<-) nyilak
használatával is lehetséges!
Laune - Megoldás a logisztikában


Tartalomjegyzék:
A legnagyobb titkosszolgálati együttműködés ÉMI tanústvány ISO audit 200. vevőnk
Vele, vagy nélküle? Látatlanból a láthatóba Amikor az "égiek" közbeszólnak Üzleti eredmények együttmőködés
A logisztika jelene MLBKT képzések  Kapcsolati pont: bemutatjuk új vevőinket Befejeződött a PLATO program
Sikeres Szereplés

„A legnagyobb titkosszolgálati együttműködés”


2010. július 2-án a BBC News izgalmas hírére kaptam fel a fejemet, amikor az alábbiakat olvastam.

 

„Az aktuális orosz-amerikai kémbotrány közepette egy másik megállapodást is nyilvánosságra hozott a brit Nemzeti Levéltár: eszerint 1946-tól a brit és az amerikai titkosszolgálatok egy mindent átfogó megállapodás keretében, közösen hallgatták le a szovjet kommunikációs csatornákat.

 

A korábban szigorúan titkos, így teljesen ismeretlen kémpaktum meglétét pár évvel ezelőttig mindkét kormányzat letagadta: az 1946-os dokumentum szerint minden olyan titkosszolgálati értesülést megosztottak egymással, amelyet az elfogott szovjetadásokból sikerült megszerezni. A nyilvánosságra hozatalt most mind amerikai, mind brit oldalról az információszabadsági törvények hatálya alatt kezdeményezték és vitték véghez.

 

”Az információ szabadság jegyében járunk el akkor, amikor csak kevesek számára elérhető értékes anyagot teszünk közzé, mi, a LAUNE Kft vezetői. Ez csupán 200 Cég számára lesz megismerhető, akik egy különleges tudás birtokában kívánnak lenni. Ezen információk ismeretében és annak megvalósításával komoly anyagi előnyöket birtokolhatnak majd a tudás megismerői. Mivel tartalmas, és hosszas munkát igénylő tudást kívánunk megosztani Önökkel, így ennek – korlátozott számú – közkinccsé tétele szeptember 15-től lesz elérhető a www.dinamikustarolas.hu weboldalunkon.  




Megújított ÉMI engedély

 


Az ÉMI Nonprofit Kft. 2010. június 11-én tanúsítványt, ÉME építőipari műszaki engedélyt adott ki a LAUNE Raktártechnika Kft-nek, a GL8 típusú nagy fesztávú pódiumrendszer, és az APR 12 típusú raklapos állványrendszer megfelelőségének igazolására.


Az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. /I.25/ BM-GKM-KvVM együttes rendelet, a 16/1998 /IKK.8/IKIM Közleményben szereplő kijelölés, és az ÉME-vel azonos jelzetű, 2004. szeptember 13-án kiadott, 2009. szeptember 30-ig érvényes ÉME, az A-361/2004 számú, 2004. szeptember 22-én kiadott, 2009. szeptember 30-ig érvényes ÉME, valamint a Kérelmező számára átadott A-2161/2010 számú Utóellenőrzési Jegyzőkönyvben részletezett vizsgálati eredmények értékelése alapján adta ki az ÉMI a fenti engedélyt.


 

Sikeres ISO audit

 


A LAUNE Kft. 2010. május 24-én sikeresen teljesítette az ÉMI-TÜV Kft. által tartott felültanúsító auditot, mely tanúbizonyságot ad arról, hogy a társaság az MSZ EN ISO 9001:2009 szerinti szabványkövetelményeket hatékonyan működteti. A vezetőség kiemelt figyelmet fordít a rendszer folyamatos fejlesztésre, a kollegák képzésére a vevői elégedettség növelésére. A LAUNE Kft. számára a minőségirányítási rendszer nem csak egy szabványügyi megfelelés, hanem vezetői filozófia,  melyet a TQM szemlélete sző át.

 


 

200. vásárlónk

 

 

Ezúton köszöntjük 200. vásárlónkat, a Törökszentmiklósi Mar-Ne-Val Kft. –t, aki

Apr 12 Drive- in állványt rendelt tõlünk. A Kft. évek óta, visszatérõ vásárlónk.
Szeretnénk megköszönni bizalmát, figyelmét irántunk.  200. vásárlónk tiszteletére, és annak elismeréseként, hogy a Cég megrendeléseivel hosszú távon bizalmat szavazott:
a LAUNE Kft. részére

 

                                 Egy DIMAX polcrendszert ajándékozunk, melyet

                         augusztus végén, ünnepélyes keretek között kívánunk átadni részükre.


 

Vele, vagy nélküle?

Ötcsillagos gólok és bírói tévedések a foci VB-n

 

„A technikai vívmányok használatát korábban élesen elutasító sportvezető sajnálatát fejezte ki a vasárnapi nyolcad döntőkben súlyos bírói hibákkal sújtott csapatoknak, Angliának és Mexikónak.

Joseph Blatter elnök kedden bejelentette, hogy már a jövő hónapban újra napirendre tűzik a videó bíró bevezetésének kérdését a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes bizottságánál.

"őszintén elnézést kérek a hibákért. Higgyék el, lesújtottak a nyilvánvalóan rossz döntések."

A dél-afrikai vb eddigi szakaszában több súlyos hibát is vétettek a játékvezetők, a mélypont azonban vasárnap következett be, amikor mindkét nyolcad döntős párharc végkimenetelét erősen befolyásoló hibák történtek” /Kisalföld: 2010.07.02/

 

A Berliner Zeitung rendkívül élesen bírálta Joseph Blatter FIFA-elnököt, aki az újság szerint a szóban forgó technológia alkalmazásának egyik legfőbb ellenzője. A lap szerint ha a durva bírói hibák rendszeressé válnak, az a futball halálát jelentheti. A labdarúgás - különös tekintettel a világbajnokságokra - régóta nemcsak sport, hanem egy gazdasági ágazat, amelybe milliárdokat fektetnek, és amelytől egzisztenciák sorsa függ.

 

Ugye Ön is szeretné elkerülni a hibás döntések következményeit?!
Ön is  komoly pénzügyi preferenciákat mérlegel, mielőtt egy beruházás megvalósulását tervezi?!

Tudja Ön, mi, a veszteségek elkerülésének és a nyereségesség elérésének egyik legoptimálisabb módja? A megfelelő ár/érték arány vizsgálata mellett annak mérlegelése, hogy a milliós nagyságrendű technikai újdonság beszerzése milyen gyorsan térül meg a hely, idő, és munkaerő költségeinek csökkentésével!
Ne bízza a véletlenre vezetői döntését, tegye le voksát  az új technikai vívmányok mellett!
Tájékozódjon weboldalunkon, a www.dinamikustarolas.hu-n, és győződjön meg arról, hogy a technikai újdonságokat és a megfelelő ár/érték arányt nálunk megtalálja!



Látatlanból a láthatóba


Nem mindennapi feladatra vállalkozott a LAUNE Kft akkor, amikor a Lombard Lízing Zrt. megbízását elfogadta egy galériás polcrendszer készítésére. A két cég között ez az együttműködés már nem új keletű, hiszen a megbízások harmadik ütemét végzi el a Kft, így a bizalom, mint a közös munka alapja már adott volt.

 

A megrendelő, a Lombard Lízing Zrt., a magyarországi finanszírozási piac meghatározó szereplője. A gépjármű-, a termelőeszköz- és az ingatlan-finanszírozás területén gazdag szakmai tapasztalattal, egyedi konstrukciókkal, innovatív csapatmunkával az ügyfelei minél magasabb szintű kiszolgálást tűzte ki célul. 2009-ben a gépjármű-finanszírozás területén az újautó finanszírozásban piacvezetők voltak.
A cégcsoport hitel, lízing és bérlet konstrukciónkkal a finanszírozási piac minden szegmensében áll egyéni és vállalati ügyfelei rendelkezésére.

Mégis, milyen gondokkal és problémákkal kellett szembesülnie a LAUNE Kft-nek akkor, amikor a munka tervezésétől a kivitelezésig a „megrendelő elégedettségét” tűzte zászlajára? 


A galériás polcrendszer megtervezéséhez a kivitelezőnek nem volt lehetősége a bérelt ingatlan megtekintésére, csupán az épület műszaki rajza állt rendelkezésére. A tervek elkészültek, ami alapján a Dimax galériás polcrendszer beépítésre kerülhet, ám az élet átírta a terveket. Miért is? „Apróság” miatt: a műszaki rajzon nem szerepeltek radiátorok, így teljes szélességében nem tudták megvalósítani a kivitelezést. Mivel a „nem látható” radiátorok nem tették lehetővé az eredeti terv megvalósítását, a raktárkészlet figyelembe vételével kellett egy módosított tervet készíteni, hogy az állványrendszer határidőre elkészüljön. A kivitelezés során egy másik gonddal is szembesülnie kellett. Az épület padlózata aszfaltból készült, ahhoz, hogy a Dimax polcrendszer teherbírása megfeleljen, egy új ötlet megvalósítása szükségeltetett: teherelosztó lemezekkel kellett „kiegyensúlyozni” a polcrendszer lábait.
Bár a „kivitelezés sikere a tervezésen múlik” – vallja a Laune szlogenje, az élet, mint főszereplő néha átírja a történeteket. Fontos a gyors problémamegoldó készség és aktivitás, illetve annak szem előtt tartása, hogy az ügyfél érdekében vállalni kell sokszor az előre nem látható nehézségeket.
Az elvárások és teljesülések közötti összhang alapján alkotja meg a Laune Kft az etikai kódexet. Nem véletlen, hogy olyan partner a megbízója, mint a Lombard Lízing Zrt, amely elsők között csatlakozott a lakosság részére hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásról szóló Magatartási Kódex elfogadásához.


 

Amikor az „égiek” közbeszólnak

 

 

Egy érdekes történetet szeretnék Önökkel megosztani, amely nehézségekkel és nem várt fordulatokkal indult, és mégis, mint a népmesékben: minden jó, ha a vége jó.
Történt egy szép áprilisi napon, hogy egy árajánlat - kérés érkezett a LAUNE Kft-hez Apr12 raklapos állványrendszer elhelyezésére egy építendő üzemcsarnok berendezéséhez, mely mellé még targonca beszerzését is tervezték a jobb anyagmozgatás érdekében. 
Természetesen, ahogy üzleti körökben szokás a megrendelő több ajánlat közül választott,- mint a legkisebb gyermek a mesében,- a LAUNE nyerte el a megbízást. A választáskor döntő szempont az ár mellett azaz érv volt, ahogy egy munkatárs - a helykihasználás és gazdaságosság szempontjait figyelembe véve – olyan egyedi megoldásokat javasolt, mellyel levette a megrendelő válláról a gondot.


Az állványrendszert a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. rendelte meg, melynek tevékenysége a klímatechnikai szakma minden területére kiterjed, ugyanakkor szigorú minőségbiztosítási feltételeknek is megfelel.
Eddig talán mindennapos a történet: ajánlat, – versenytárgyalás, az elnyert munka öröme, megrendelés. Csakhogy a teljesítés késett, mert az „égiek” másként terveztek. A folyamatos szélsőséges időjárás következtében megakadtak a munkálatok, ahogy a földeken a termés, az iparban a kivitelezés is megszenvedte a sorozatos égiháborút. Így nem maradt más, mint a Laune részéről a türelem, és az a természetes hozzáállás, hogy a partner részére ingyen és bérmentve tárolják a megrendelt termékeket.
Végül a sikeres kivitelezést követően június végén teljesült a szállítás, a munka elvégzése, mellyel a megrendelő elégedettségét nyerte el a megbízott Társaság.


Miért tudott „egy hullámhosszon” gondolkodni mindkét partner? Külső szemlélőként, ha csak a számok bűvös „erejét” nézzük a LAUNE hét, a CLH Kft. huszonegy éves múlttal rendelkezik. Míg a CLH Kft. sikeres fejlődését annak köszönheti, /a kezdeti 56 milliós árbevételről indulva, ma már, a válság ellenére is 6 milliárd bevételt produkál/ hogy folyamatosan fejleszt, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a minőségre, a LAUNE stratégiája is a fejlesztésben, a korszerű technológia meghonosításában, az ISO és az ÉMI követelmények teljesítésében rejlik.
Ám ha egyszerű, prózai tényeket nézünk, a jó összhang oka nem volt más, mint az, hogy a LAUNE elsődlegesen az ügyfél szempontjait és érdekeit nézve kommunikált és cselekedett.


 

Üzleti Eredmények

Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság

 

Az Üzleti Jelentések a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) havonta megjelenő kiadványa, mely 1995 szeptembere óta a feldolgozóipari vállalatok beszerzési vezetői körében havi rendszerességgel végzett felmérések adatait tartalmazza. A felméréseket az MLBKT megbízásából az EU VIP Consulting Kft. végzi. Az Üzleti Jelentések XVI. évfolyamának 7. száma, mely a 2010. június végén készült felmérésre épül, 2010. július 2-án jelenik meg.

 

Az MLBKT Beszerzési Menedzser Indexe (BMI)



 

A logisztika hazai fejlődése:

 

A logisztika hazai fejlődéstörténetében azonban annál fontosabb időszak a 90-es évek eleje. Az integrált logisztikai szemlélet akkor volt új világszerte. Ezt a modern logisztika fogalmat vettük át, mely nyugaton hosszú fejlődés eredményeként jött létre és lényegében az ellátási lánc korai értelmezését is magában foglalta.


Mi történt a fejlett világban ez alatt az idő alatt? Elindul a logisztikai tevékenységek integrálódása is, előbb az értékesítési oldalon a kiszállítási és raktározási folyamatok kapcsolódnak össze (párhuzamosan a marketing erősödésével), majd a termelési területtel jön létre szorosabb kapcsolat, melybe később az anyagellátást is bevonták. (A történeti hűség kedvéért anyaggazdálkodás néven ez az integráció a beszerzési oldalon is elindult.)


A beszerzés története eddig a pontig lényegében függetlenül zajlott: már az 1900-as évek első évtizedeiben születnek könyvek (pl. 1887 – The Handling of Railway Supplies – Their purchase and Disposition, Marshall M. Kirkman), szerveződik beszerzésoktatás (pl. 1916-ban a Harvardon), létrejön beszerzési szakmai szervezet (1916 NAPM- USA), a 90-es évek pedig a beszerzés virágkorát hozzák jelentős módszertani háttér kiépítésével, vállalati stratégiai jelentőségű eredmények felmutatásával. Ebben a modern szemléletben a beszerzés lényegileg arról szól, hogy külső forrásokból hogyan lehet a legmegfelelőbb feltételekkel biztosítani a vállalati működéshez szükséges termékeket, szolgáltatásokat, képességeket és tudást. A beszerzés már a vásárlásokhoz kötődő kiadások feletti kontrollért felelős, ugyanakkor feladata a vállalati stratégiai célok támogatása is.


A két önálló szakma fejlődése nagyjából a 90-es évek végén kapcsolódik össze. Ekkor számos tanulmány fogalmazza meg a fejlődés további útját keresve azt a gondolatot, hogy a hatékonyság javításának keresése nem csak a vállalaton belül, hanem azon túllépve, a vevő-szállító kapcsolatokban, a szereplők folyamatainak az összehangolásában is lehetséges. Ezzel jön létre az eszme: az ellátási lánc menedzsmentben össze kell kapcsolni az érintett feleket.

A két fejlődéstörténet tehát eltérő

Az eltérés a hazai és a nyugati fejlődés között tehát logikai felépülésében nagyon komoly:

A külföld az elmúlt évtizedben két önálló fejlődéstörténettel rendelkező szakmának (az anyagáramlási folyamatokat kezelő rendszereknek és a kereskedő jellegű tevékenységet folytató beszerzésnek) az összekapcsolódását, az együttműködés igényét fogalmazza meg annak érdekében, hogy a vállalatok összekapcsolódó értékteremtő hálózata (az ellátási lánc) hatékonysága, versenyképessége növekedjen. Tehát közeledés és integráció ment végbe, fenntartva és építve az előző megoldások előnyeire is.


A hazai gyakorlat sajátos módon egyszerre próbálja az integráció és a függetlenedés folyamatát felmutatni. Itthon a régi rendszer a hatékonytalan működésének gyors legyőzésére használta a logisztikát, nem szerves fejlődés eredményeképpen, hanem fejlődési lépcsőket átugorva. Itthon a vállalati gyakorlat a beszerzést csak később kezdi elismerni, megint csak fejlődési lépcsőket átugorva. Ráadásul ma már a fejlődés elsősorban finomhangolással lehetséges, melyhez területenként nagyon eltérő kompetenciák szükségesek.


 

KÉPZÉSEK

 

ősszel induló logisztikai és beszerzési képzések

 

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság fő tevékenységei közül a kezdetektől kiemelt szerepet kap az oktatás, amely az MLBKT-nál egyet jelent a magas színvonalú, piacképes szakképesítéseket és tudást nyújtó képzésekkel.
Az MLBKT képzési palettáján megtalálható minden olyan képzés, amelyre a logisztika, a beszerzés, az ellátási lánc menedzsment területén dolgozó szakembernek szüksége lehet pályafutása során – az OKJ-s alapképzésektől a posztgraduális egyetemi oktatáson keresztül a készségfejlesztő tréningekig.
Egymásra épülő, testre szabott és hosszú távú képzési programokat kínálunk.

 

 

2010 őszén az alábbi képzések közül válogathatnak az érdeklődők:

 

Szakirányú továbbképzések

Program-akkreditált képzés

OKJ szerinti képzések

Továbbképzések, tréningek

További programjaink

Képzéseink egy része elszámolható a szakképzési hozzájárulás terhére, valamint  kedvezményeket biztosítunk az MLBKT tagjainak. Vállalati igényekre testreszabott, kihelyezett képzésekre egyedi árajánlat kérhető.



ÚJ ÜGYFELEINK

 

A SOLVARO egy közepes méretű vállalat Szekszárd székhellyel.. Fő tevékenységük a fémlemez idomok és alkatrészek gyártása. Ám ezen kívűl még számos ágazattal rendelkezik, többek között a kapcsolószekrények, hangrendszerek / hangszórók, szellőzés / hűtés / klímatechnika, bútor építőipar, ipari mosó-tisztítási technológia, hangszigetelés / zajvédelem, üzem / gépek építése.

 

Termék melyet rendelt: APR12


 

Befejeződött a megyében a Plato program

 

 

 

Június 7-én került átadásra, azaz elismerő oklevél, mely tanúsítja a kis-és középvállalatok vezetőinek részvételét a Plato programban.

A Kereskedelmi- és Iparkamara által indított, és egy éve zajló rendezvénysorozat kedvező visszhangot váltott ki a résztvevők körében.
A Plato programról így nyilatkozott még annak indításakor Parragh László a Budapesti KIK elnöke: „A kkv-k nincsenek könnyű helyzetben a magas adók, az élőmunka terhek, és a visszaeső kereslet miatt.”
A Plato tagság minden: az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások területén tevékenykedő vállalkozások számára nyitott volt. Mi is, a LAUNE Kft vezetői részesei voltunk annak a „keresztapa” programnak, melynek keretében két nagyvállalati vezető mentori feladatokat látott el. A program során lehetőséget kaptunk a csoportos tanulásra, üzleti kapcsolatok építésére, tréningeken és rendezvényeken vettünk részt, véleményeztük, hogy milyen területeken szeretnénk előadásokat hallgatni. A program, amely a kis-és középvállalkozások vezetői számára olyan üzleti jellegű támogatásra hivatott, amely a gazdasági élet kihívásaira fordította a figyelmet, elérte célját. Ahogy erősödött a kötődés a Plato programban résztvevők között, úgy növekedett az üzletkötési lehetőségek aránya is. Az erőforrások megosztásának módja: az információ átadás, az eszközök megosztása, új vevők – és beszállítók megismerése hatékony módja a költséghatékonyság elérésének.
A Plato, amely húsz éve indult Belgiumból, hazánkban 2003 óta működik, a megyében uniós támogatással jöhetett létre, időzítésében épp a gazdasági válság túlélésére, a hatékonyság növelésére nyújtott segítséget.

 

 

SIKERES SZEREPLÉS

 

 

A Városi Kispályás Labdarugó Bajnokságon a LAUNE Kft. csapata az előkelő második helyezést érte el amely teljesítményében kivívta azt a jogot, hogy egy osztállyal feljebb léphet a bajnokságban.