Kínai mérnökök nemrégiben nyilvánosságra hoztak egy bemutatót, amelyben egy humanoid robot, Oli képes önállóan felvenni a padlón heverő teniszlabdákat. A videófelvétel tanúsága szerint a robot kiegyensúlyozott mozgással, célzott kézmozdulatokkal és emberhez közeli precizitással hajtja végre a feladatot, oly módon, mintha az valódi, hétköznapi tárgyakat kezelne.
Ez a demo nemcsak látványos trükk: rávilágít arra, hogy a humanoid robotok milyen módon közelíthetnek az emberi mozgás finomságaihoz. Az, hogy egy robot ne csak járjon vagy egyenes útvonalon mozogjon, hanem „érzékenyen”, precízen manipuláljon tárgyakat környezetében, mérföldkő a robotikában.

A bemutatott robot feladata elsőre leegyszerűsítettnek tűnhet: “csak” felvenni labdákat. De a valóságban ez nagyon sok összetevőt igényel:
Ezen “egyszerű bemutató” mögött komoly kutatás és mérnöki munka áll, amely több területet kapcsol össze: gépi látást, mozgási tervezést, kontrollelméletet, robotikai mechanikát és mesterséges intelligenciát.
Az “Oli” elnevezésű humanoid a bemutató során látott képességeivel azt sugallja, hogy a kínai fejlesztők egy olyan platform felé tartanak, amely képes mindennapi, “háztartási” feladatokat végezni. A teniszlabda-felvétel egy amolyan szimbolikus demonstrációs darab.
Ez persze nem azt jelenti, hogy már most nagy tömegekben robotok fognak ténykedni otthonainkban, ugyanakkor iránynak kiváló. A következő lépés: bonyolultabb tárgyak, változó formák, többféle anyag, több lépéses feladatok (pl. pohár felvétele, benne vízzel, stb.).
Emellett érdemes megjegyezni, hogy más kutatások is gyors előrelépést mutatnak a humanoid robotok manipulációjában. Például HITTER egy olyan rendszert mutat be, amely egy humanoid robot számára lehetővé teszi, hogy asztaliteniszezőként több 100 egymás utáni labdamenetet játsszon le emberrel, méghozzá egész testtel reagálva, nemcsak a kezet mozgatva. Ugyancsak más kutatások (például “Versatile Humanoid Table Tennis” témában) komplex vezérlési keretrendszereket alkalmaznak a predikció és megerősítéses tanulás kombinálásával.
Azaz: a laboratóriumi kihívások, nagy sebességű interakció, váratlan helyzetek, és a stabilitásvesztés fokozatosan leküzdhetők, és a bemutatókból valóban komoly, alkalmazható rendszerek fejlődhetnek.
Ez a jelenlegi fejlesztés többféle irányban hozhat változást:
Kérdés például, hogy milyen mértékben bízhatunk meg egy robotban finom mozgásokban, mennyi energia és költség szükséges egy ilyen rendszerhez, és milyen korlátokkal néz szembe (mechanikai kopás, szenzorhibák, programhiba stb.).