Az 2024-es tavaszi Apple Event, kizárólag az iPad-re és újdonságaira korlátozta a bemutatót, amit nem bánunk, mert volt újdonság bőven!
A táblagépek piaca igencsak kötött, amekkora trend volt ez a 2010-es évek elején. úgy halt ki szinte teljesen ez a piac mára, természetesen néhány kivétellel, akik megragadták a termékcsoport lehetőségeit. Ezen felül nem túlzó kijelentés, hogy az Apple termékei az igazán kiemelkedőek. mind technikailag, mind a betöltött szerepe alapján. Erre a kijelentésre az idei újításai sem cáfolnak rá.
Elsőként az új iPad Airt jelentették be, ebből már két méret közül választhatunk, ami korábban csak a Prónál volt opció: 11 és 13 hüvelykes változat áll rendelkezésre. Azon kívül, hogy nagyobb területen tevékenykedhetünk, nincs más különbség ezek között, csak keret és személyes preferencia kérdése, melyikre érdemes lecsapni, ahogy az is, hogy a kék, a lila, a csillagfény vagy az asztroszürke színek közül melyiket választjuk.
Az igazán érdekes lépés, hogy már az Air-modellekben is élvezhetjük az Apple saját számítógépekbe tervezett chip-jét, az M2-es erejét. Ez a chip már bemutatkozott több Apple számítógépbe, és előző generációs iPad Pro-ba is, viszont iPad Air széria még nem kapott M-es chip-et. Ez biztosítja majd, az erőmű szintű teljesítményt, amit az event-en a csúcskategóriás játékok futtatásának tényével igazoltak (pl. az Assassin’s Creed Mirage) Apróbb változtatás, hogy a 12MP-es előlapi kamera a hosszabbik élre került, és az eszközt vízszintesen használva sztereó hangszórók hangzását élvezhetjük. A 11 hüvelykes verzió 299 990 Ft-tól elvihető, a 13 hüvelykes verzió 399 990 Ft-al kerül a boltok polcaira
Az iPad Pro továbbra is a csúcsot képviseli, miközben könnyű, elképesztően vékony, sőt, minden idők legvékonyabb Apple-terméke: 5,1 mm és 5,3 mm vastag a két variáció (11″ és 13″). OLED kijelzőt kapott a gép, aminek már azért ideje volt, viszont ezen is csavart egyet az Apple. Két OLED panelt kombináltak (Tandem OLED), hogy 1000 nites SDR és HDR fényerőt, valamint 1600 nit csúcs HDR fényerőt garantálhassanak. Az Ultra Retina XDR nevet viselő panelen a világosabbak és a sötétebbek is részletesebbek, élethűbbek. Illetve a már nanotextúrált üveggel is kérhetjük, aminek minimális a tükröződése. Az Apple ezt a világ legfejlettebb kijelzőjének hívja, amit ha mindent összevetünk, ez hiteles kijelentésnek tűnik.
Természetesen a legújabb, legmodernebb processzorra volt szükség: az M4-re, amely az M3-at átlépve került beépítésre. A második generációs 3 nanométeres technológiával készült, és egy vadonatúj, a kijelzőt meghajtó komponenst is tartalmaz. Az M4 processzor 4 teljesítmény- és 6 energiatakarékos maggal rendelkezik, ami 50%-kal gyorsabb, mint az M2. A GPU 10 maggal rendelkezik, és 4x gyorsabb, mint az előző generációs modellben dolgozó. Emellett negyedannyi fogyasztással ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mint egy hasonló teljesítményű PC-s vetélytársa. A Neural Engine segítségével pedig számos AI-alapú szolgáltatást és funkciót lehet villámgyorsan használni. Az M4 processzor 20%-kal kevésbé melegszik, de 4-szer olyan gyors, mint az előző iPad Proban található. A hátlapi 12MP-es, f/1.8-as kamerával gyönyörű felvételeket készíthetünk majd, amelyhez LiDAR szkenner is járul. Az előlapi kamera is a hosszabbik élre került. A vadonatúj Magic Keyboard is vékonyabb lett, funkciógombokkal és nagyobb trackpad-del, amely haptikus visszajelzést is nyújt, így MacBook-szerű élményt kínálva.
Szoftver szinten az Apple továbbra is kitart az iPadOS mellett, viszont ezt már addig húzták, hogy tényleg csak egy hajszál választ el a Mac élménytől. Ami sokak számára „dealbreaker” újítás lehet, hogy jelentős mértékben A Final Cut Pro és a Logic Pro is frissül, amelyek kényelmesebbé teszik az érintőkijelzőn történő használatot. Az előbbi lehetővé teszi akár négy külső kamera egyidejű irányítását és élő váltogatását, beleértve más iPhone-ok és iPadek használatát is kameraként. Az effektelés és a renderelés is rendkívül gyors lesz. A Logic Proban a zenészek AI-alapú zenészeket is behívhatnak, akik mellett már gitárosokat és szintetizátorokat is felhasználhatnak, valamint bármilyen dalt szétbonthatnak hangszerek szerint.
Az iPad Pro legolcsóbb változata 499 990 Ft, a 13″-es modellért már 649 990 Ft-ot kell fizetni, a nanotexturált üveg 50 ezerrel dobja meg az árat.
Ahogyan azt az esemény design-ja is egyértelműen sugallta, egy fejlettebb Apple Pencil is készül. Ebben az új érzékelő található, így ha megszorítjuk, megnyílik egy eszköztár, és giroszkóp is van benne, ami új lehetőségeket nyit meg a forgatás során, és egyszerűbbé teszi a használatát. Támogatja a Find My-t, és a csatlakoztatása, valamint töltése villámgyors, csak az iPad Pro oldalához kell tennünk. Külső fejlesztők saját megoldásokat is fejleszthetnek hozzá.
Az Apple Pencil Pro az iPad Pro mellett az új iPad Airrel is használható, de korábbi készülékekkel nem. 62 990 Ft-ért elérhető.
Nagyjából ennyit tartogatott számunkra a tavaszi esemény, kíváncsian várjuk az első teszteket!